2026
Január 31-én 19. alkalommal tartotta meg a Lajta Néptáncegyüttes a Bertóké Napok rendezvényét, melyet Dr. Nagy István nyitott meg. Program fő pontja a Neuberger Ferenc verbunkverseny volt. Továbbá bemutatkoztak a vendég néptáncosok: Perbetéről és Szilágybagosról.
Este kimagasló eseményét a Csík zenekar nagy tetszést kiváltó előadása jelentette.
Vasárnap szokás szerint részt vettek a táncosok a misén, utána a templom mellett búcsúzóul táncoltak a Greznár zenekar kitartó muzsikálása mellett, amit a közönség nagy tetszéssel fogadott.
Február 3-án élő népszokást tartva járnak a Balázsjáró gyerekek.