Népdalkör

A néphagyomány ápolása terén jelentős eredményeket tulajdoníthat magának a Népdalkör. Több éves gyűjtések, feldolgozások után 2003-ban alakult azért, hogy megismertessék népdalkincsüket. Elsősorban a halászi dalokat és a szigetközieket tanulják meg, amelyeket helyi rendezvényeken, a régiónkban, esetleg felkérésre hagyományőrző rendezvényeken adnak elő.

A Népdalkör küldetése:
          Elsősorban Halásziban öröklött népdalkincs megmentése, megismertetés, fennmaradásának elősegítése többoldalú módon: dalok előadása színpadon, vagy élő közösségi szokás keretében vagy azok eljátszása által (katonabúcsúzók, lakodalom, karácsonyi betlehemes játék).
           Másodsorban a tájra (Szigetköz) jellemző népdalok megismerése, művelése
         Harmadsorban a magyarság (Kárpát-medence) legszebb népdalainak megismerése, művelése
         
 Ezeken túlmenően a régi amatőr színjátszás emlékeiből - kizárólag farsangra - vidám jelenetek tanulása.
         Mindezek érdekében rendszeres tanulás, gyakorlás szükséges a szakmai irányítása elfogadása alapján.
          Előadásoknál alapvető követelmény az egységesség mindenben

A Dalkör tagja lehet:
Aki a Hagyományőrző Egyesület tagja (belépés: a nyitólapon)
Aki kedveli a népdalokat,
Aki szeret énekelni
Aki a Népdalkör működésének szabályzatát elfogadja.

Próbák:
Minden héten kedden, 18.30-kor a Halászi Kultúrházban

Viselet:
Hagyományőrző rendezvények esetén:
fehér blúz, kékfestő szoknya, fehér kötény, fehér harisnya, fekete cipő

Kórustalálkozókon:
fehér blúz, fekete szoknya, zöld-fekete rojtos vállkendő

Egyéb rendezvényeken, felkérésnek megfelelően és azt egyeztetve:
a programnak megfelelő jelmezben.

Műsorajánlatuk:
Szigetközi népdalcsokor – népdal összeállítás
Ádventi dalok – karácsonyi énekek
Katona búcsúzó – hagyományőrzés
Halászi eredet monda – zenés, táncos játék
Nem vagyunk mi ördögök – zenés, bohózat
Csárdás királynő – operettrészletek
Szüreti dalok – bordalok

Jelenlegi tagjai:

Babos József,
Babos Józsefné,
Bali Lászlóné,
Darázs Jenőné,
Galgóczy Imréné,
Körtvélyesi István,
Körtvélyesi Istvánné,
Markó Antalné,
Mayer Károlyné,
Miksóné Kopf Tímea,
Nagy Gáborné,
Nagy Józsefné,
Sántha Géza,
Sántha Gézáné,
Szombath Lajosné,
Szűcs Árpádné,
Szűcs Gézáné.
Művészeti vezető: Kincses László nyugalmazott zenetanár.

Fellépéseik az elmúlt két esztendőben:
   Részt vesznek a mezővárosok találkozóján Zalakomárban. Vezető szerepet vállalnak az egyesületen belül a korosztályok együttműködésében, a tudás átadásában. Közös műsort állítanak össze a néptáncosokkal a helyi gyűjtésű katona-, népdalokból. Továbbiakban a gyűjtött anyagból közös dalos-táncos előadásokat terveznek. Közösen alakítják az ádventi Betlehemes játékot is. Az ún. „Bertóké napok” házgazda szerepét töltenek be a néptáncosokkal együtt.
   A 2008. évben kiemelkedő fontossággal bír a halászi Aranyosi Vendéglőben megtartott farsangi bálon bemutatott „Nem vagyunk mi ördögök” produkciójuk, amellyel nyugdíjas Ki-mit-tud mosonmagyaróvári középdöntőjén 4. helyezést értek el. Szellemi szerző: Darázs Jenőné HE titkár, koreográfia, jelmez, díszlettervezés: Markó Antalné, Mayer Károlyné, Nagy Józsefné, Miksóné Kopf Tímea, Szombath Lajosné, Szűcs Gézáné.  Felléptek Zalakomárban a Mezővárosok találkozóján az Ugó néptánccsoporttal karöltve. Gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki a Tapolcai, a Zalakomári valamint a Zánkai dalkörökkel. Fennállásuk 5. évfordulóját 2008. október 25-én tartották zenés bál keretében a Halászi Aranyosi vendéglőben.

2008. február 17. Farsang farka, Aranyosi vendéglő, Halászi
2008. május 29. Ki mit tud? Mosonmagyaróvári, Flesch Károly Kulturális Központ
2008. augusztus, Halászi falunap, Futball pálya, Halászi
2008. augusztus 27-28, Mezővárosok találkozója, Zalakomár
2008. szeptember 1-2, Bertóké napok, Halászi
2008. szeptember, Polgári családi nap, Babosmajor
2008. október 06, Aradi vértanúk napja, Halászi temető
2008. október 10. Öregek napja, Aranyosi vendéglő, Halászi
2008. december 06. Mikulás és karácsonyi ünnepség, a Mosonmagyaróvári Mozgáskorlátozott Egyesület évzárója, Kühne étterem, Mosonmagyaróvár
2008. december 17. Hagyományőrző Egyesület évzáró ünnepsége, Halászi Kultúrház

2009. február 23. Farsangi mulatság, Aranyosi vendéglő
2009. március 15. Nemzeti ünnepen megemlékezés, Halászi temlom tér
2009. április Kistérségi nyugdíjas kulturális rendezvény, Felesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár
2009. május  22., Pünkösdi Dalostalálkozó, Tapolca-Díszel
2009. augusztus 02. Veszprém megyei Dalkörök IV. Katonadalos fesztiválja, Zánka
2009. augusztus 18. Halászi falunap, Halászi Futballpálya
2009. augusztus 28-29, Bertóké napok, Halászi Templom tér
2009. szeptember 11. Polgári nap, Babosmajor, Halászi
2009. szeptember 26. Szüreti mulatság, Tapolca-Díszel
2009. október 06. Aradi vértanúk napja, Temető, Halászi

2009. 10. 16. Kistérségi nyugdíjas találkozó



2010. 02. 06. Hagyományos farsangi mulatság, minden korosztály számára – Aranyosi  Vendéglő, Halászi

2010. 02. 16. „Farsangfarka” összejövetel a Farsangi történet főpróbája
2010. 03. 03. „Ki mit tud?” első fordulója a Kistérségi Nyugdíjas Egyesület szervezésében. Fellépés a Farsangi történettel a Mosonmagyaróvári Flesch Károly Művelődési Központban.

2010. 03. 31. „Ki mit tud?” döntője, a Népdalkör 2. helyezést ért el az óvári Művelődési Házban.
2010. 04. 08. Egyesületi összejövetelhez kapcsoltan Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület bemutatkozó kiállításának megnyitója, a Halászi Kultúrházban

2010. 05. 14. Népdalkörünk 10 tagja Dalostalálkozón vett részt Tapolca-Díszelben
2010. 07. 11., 12. Egyesületi kirándulás
2010. 07. 17. „Rétrehívó” nyugdíjas programot szerveztünk a társ nyugdíjas klubok közreműködésével. Helyszínek: Halászi Templom, Kultúrház, Babosmajor. Programok: Sétahajózás, vidám „Ki mit tud?”, táncbemutató.

2010. 07. 25. Néptánccsoport és a Népdalkör, Zánkán kirándulás keretében részt vett a Halásznapok és borversenyen, az Eredetmonda előadásával.


2010. 08. 26. Bertóké napok keretében,a fő szervező Lajta Néptáncegyesülettel közösen első nap, a Néptánccsoportokat fogadtunk a Neuberger háznál.
2010. 08. 28. Bertóké napok 3. napján tánctanulást, Verbunkversenyt és esti bált tartottunk a vendég néptáncosoknak.
2010. 09. 04. Polgári-körös találkozó a Halászi Babos majorban. Fellépett a Népdalkör és a Néptánccsoport.
2010. 09. 11. Féli falunapon Eredetmonda előadása, valamint felkérésre a Népdalkör külön népdalcsokorral a Néptánccsoport pedig Szigetközi táncok előadásával színesítette a rendezvényt.
2010. 11. 04. Kistérségi nyugdíjas rendezvényen fellépés a Flesch Károly Művelődési Központban a Szigetközi Dalcsokorral.
2010. 12. 04.  Mosonmagyaróvári Mozgáskorlátozott Egyesület „Karácsonyi ünnepélyén” a Népdalkör műsorral kedveskedett a rendezvényen résztvevőknek.


Felkérés alapján utazási költség térítése ellenében, falunapokon, jótékonysági rendezvényeken, hagyományőrző összejöveteleken fellépéseket vállalnak.

Kapcsolataik:
Csobánc Népdalkör, Tapolca-Díszel
Zánkai Népdalkör, Zánka
Zalakomári Népdalkör
Mosonmagyaróvári Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Mosonmagyaróvár
Polgármesteri Hivatal, Halászi
Duna Takarékszövetkezet, Halászi
Flesch Károly Kulturális Központ, Mosonmagyaróvár
Nyugdíjasok Regionális Kistérségi Társulása
Mosonmagyaróvári Civil Szervezetek
Mosonmagyaróvári Katonai Hagyományőrző Egyesület

Népdalkör tagjai 2015-től:

Babos József, Babos Józsefné, Darázs Jenőné, Galgóczi Imréné,Heveder Márta, Körtvélyesi István, Körtvélyesi Istvánné, Machek Józsefné, Nagy Gáborné, Németh Istvánné, Rigó Endréné, Ruppné Fazekas Eszter, Scheib Zsuzsanna, Szombath Lajosné, Tóta Károlyné. Művészeti vezető: Scheib Zsuzsanna.

2016-tól két új tag: Neuberger Béláné és Szentgyörgyi Sándorné.

Népdalkör felvállalja, hogy az ünnepek, megemlékezések, évfordulók helyben való megtartásához színvonalas műsort állítson össze. Így 2015-ben a Bajtársi találkozón, a Hősök Napján való megemlékezésre, 2016-ban az '56-os forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére készült fel alapul véve a halászi emberek által megélt emlékeket.

2016 évben Timaffy László születésének 100. évfordulója tiszteletére egész évben főleg az általa gyűjtött szigetközi népdalok szerepeltek a műsorokban melyeket a Kincskereső rendezvényen, a Bertóké Napokon és a Babos Majorban is előadtak a családi napon.

A Népdalkör vállalásának megfelelve kezdeményezi és szervezi a megemlékezéseket. Úgymint: Hősök Napja, október 6, október 23-án ünnepi megemlékezés az emlékkőnél, október 26-án gyásznap megtartása a temetőben.A hagyományőrző tevékenységet  együttesen is végzik a néptáncosokkal, így a közös műsorral március 15-én és Adventkor. Továbbá együtt képviselik az egyesületet meghívások esetén. Mind az ünnepeken, mind a más rendezvényeken a helyi öröklött anyagra és a megismert szigetközi népdalkincsre építik fel előadásukat.


Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting